3 melegítő leves a hűvösebb időkre Egészséges étrend

Amikor a kellemesen langyos, őszi levegő elkezd hűlni, és az idő egyre zordabbá és csapadékosabbá válik, akkor bizony még azok is vágynak a jó meleg(ítő) levesre, akik egyébként nem nagy leves-rajongók. Én azt vallom, hogy az ebéd levessel együtt teljes, így sokféle levest ismerek és szeretek.

Most bemutatnék 3 olyan levest, amit érdemes a hűvösebb őszi-téli napokon elkészíteni, hogy kívül-belül felmelegítsen és energiát adjon. Az összetevőknek köszönhetően mindegyik ad valami pluszt a szervezetednek, így nemcsak az ízeket fogod élvezni, hanem a hatását is. :) Számos igazán tápláló étel elkészítése végtelenül egyszerű, ezek mind ebbe a körbe tartoznak!


Fokhagyma krémleves

Korábban mindig csak étteremben ettem fokhagyma krémlevest, mert valahogy idegenkedtem az elkészítésétől. Túl körülményesnek éreztem… Aztán a gyermekem nyaggatására végülis találomra elkészítettem, és majdnem olyan finom lett már elsőre is, mint az éttermi változat! :) Ha benned is van hasonló félsz, most ezt szeretném eloszlatni, ugyanis végtelenül egyszerűen, szinte percek alatt kész. Ha a család szereti a fokhagymát, ez egy igazi kedvenc lesz!

Hozzávalók (2 személyre):Fokhagyma leves

  • 5 nagyobb gerezd fokhagyma
  • 1 fakanálnyi vaj vagy kókuszolaj
  • 1,25 ml főzőtejszín
  • 2 teáskanál liszt (lehet teljes kiőrlésű, de ettől barna lesz a leves színe)
  • só, fehér bors
  • kb. 7 dl víz

Elkészítése:

  1. A fokhagymát megpucolom, én le is szoktam öblíteni a felhasználás előtt. Egy kb. másfél literes lábasban felmelegítek 1 fakanálnyi vajat vagy kókuszolajat, majd erre rányomom fokhagymanyomóval a fokhagymagerezdeket és enyhén megpirítom.
  2. Felöntöm kb. 7 dl vízzel vagy ha van otthon, húslével. Amíg felforr, elkészítem a habarást: egy bögrébe teszek 2  teáskanálnyi lisztet és amikor csomómentesre kevertem, és a leves forr, akkor keverés közbeFokhagyma krémlevesn beleöntöm a tejszínes habarást az edénybe.
  3. Ízesítem sóval, borssal és 1 percig forralom, majd készen is van a finom krémlevesünk! Ha valaki nem szereti az apró fokhagyma darabkákat, akkor le is turmixolhatja a tálalás előtt.
  4. Tálaláskor pirított zsemlekockát vagy levesgyöngyöt kínálhatunk mellé.

Fokhagyma jótevője a vérnyomásnak, valamint megfázás, nátha esetén kiváló gyógyír!


Gyömbéres répaleves

Kíváncsi lennék, Te hogy vagy vele, de nekem a gyömbér nagyon izgatja a fantáziámat. Számos formában kipróbáltam már, biztos Te is ismered a gyömbéres limonádét, használhattad máGyömbér, gingerr teaként, esetleg lekvárban, kompótban, de vajon ételbe mennyire gyakran tesszük mi, magyarok?

Nekünk talán egy kicsit szokatlan (fűszer- és gyógy)növény, de rendkívül sokféleképpen felhasználható (az előbb említetteken túl akár süteményekbe, smoothie-ba, likőrökbe, húsételekbe, tésztaételekbe is keverhető). Saját tapasztalatból javaslom, hogy a mennyiségre érdemes figyelni.

A gyömbéres répaleves apropója, hogy mi nagyon szeretjük a répát és az ősz beálltával mindig úgy érzem, hogy szükségünk van valami igazán tápláló levesre.

Hozzávalók:

  • 1 fakanálnyi vaj vagy kókuszolajNarancs, C-vitamin
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 6-7 nagy sárgarépa
  • 1 teáskanál reszelt gyömbér
  • 5 dl alaplé
  • 5 dl víz
  • 3 nagyobb szelet narancshéj
  • Aprított metélőhagyma / petrezselyemzöld / kapor az ízesítéshez

Elkészítése:

  1. A sárgarépát meghámozom, mSárgarépa, fazék, párolásegmosom és vékony szeletekre vágom. A vöröshagymát apróra kockázom. A zsiradékot egy mélyebb fazékban (ez a turmixolás miatt lesz fontos) megolvasztom, majd rádobom a hagymát és a répakarikákat és kb. 7 percig párolom közepes hőmérsékleten. Óvatosan, gyakran kevergetve, hogy a répa és a hagyma ne piruljon le. Közben ízesítem sóval, ízlés szerint.
  2. Ekkor ráöntöm az alaplevet (lehet húslé vagy erőleves kockából készített alaplé), beleteszem a reszelt gyömbért és a narancshéjat. Felforralom, majd félig lefedem és így főzöm, amíg a répa megpuhul (kb. 20 perc).
  3. Kiveszem a narancshéjat, erre már nem lesz szükség. A levest botmixerrel pépesítem (ha az edényünk elég mély, maradhat abban a fazékban, amiben főztük), vagy átszedem turmixgépbe és leturmixolom, teljesen püré állagú legyen. Megkóstolom, és még utánasózom, ha szükséges.
  4. Aprított metélőhagyma / petrezselyemzöld / kapor az ízesítéshezSárgarépa, petrezselyemzöld, gyömbér

Sárgarépa a benne lévő béta-karotinnak köszönhetően pótolja a szervezet A-vitamin szükségletének egy részét. Hatékony -többek között –  emésztési problémák estén és mandulagyulladáskor. Szellemi munkát végzőknek nagyon ajánlott.

Gyömbérnek számos gyógyhatása lehet, pl. hasgörcsök, puffadás ellen, étvágyjavító, segít megelőzni a megfázást, csillapítja a köhögést.


Zabpelyhes csirkeleves

Amíg a gyerekeim kicsikék voltak, sokszor bajban voltam azzal, hogy minden nap olyan ételt tegyek eléjük, amit szívesen megesznek és tápláló is. Buzgó keresésemben akadtam rá W. Ungváry Renáta: a Kismama babakonyhája című könyvére, amit rendszeresen forgattam és több ételt vagy alapanyagot is sikerült rendszeresíteni az étkezésünkben, neki (illetve a receptjeinek) köszönhetően. Ezt a levest tehát tőle “tanultam”, a fotók sajátok (hamarosan…). :)Zabpehely

Hozzávalók (4 személyre):

  • 1 fakanálnyi vaj vagy kókuszolaj
  • 30 dkg csirkemell filé
  • 8 evőkanál zabpehely
  • Só, pici cayenne bors
  • 1,5 l víz
  • Ízesítéshez petrezselyemzöld, friss citromlé
  • Én szoktam bele zöldséget is főzni, pl. zöldborsót vagy sárgarépát, illetve tálalás előtt keverek bele 2-3 evőkanál tejfölt

Elkészítése:

  1. A csirkemellet apró kockákra vágom és megpirítom a zsiradékon
  2. Hozzáteszem a szintén apró kockákra vágott sárgarépát és (fagyasztott) zöldborsót, egy darabig keverem, majd félig lefedve párolom. Amikor elfőtt a leve, akkor 1,5 l vízzel felöntöm, felforralom, majd beleszórom a zabpelyhet.
  3. Megsózom és fűszerezem cayenne borssal. Kis lángon kb. 50 percig főzöm, gyakori kevergetés mellett. Ez idő alatt besűrűsödik és a csirkemell megpuhul.
  4. Ha szükségesnek érezzük, turmixolhatjuk
  5. Tálalás előtt keverek bele 2-3 evőkanál tejfölt. Apróra vágott petrezselyemzölddel, pár csepp friss citromlével, akár póréhagymával ízesíthetjük.

Hasmenéses betegségek után, lábadozás idején is alkalmas ennivaló.

Zabpehely: fertőző májgyulladás, idegi és nemi gyengeség, hasmenés és duzzanatok (pl. felfúvódás) kezelésére használjuk.


Gyerekkorom óta szeretek írni, de újságírás helyett vendéglátást és turizmust tanultam. Sajnos vagyis inkább szerencsére nem a közgazdász vonalon haladtam tovább, hanem az emberek felé fordultam és kis hazánk szálláshelyeit közvetítettem online. Majd a gyerekeim születésével figyelmem egyre inkább az egészség és női szépség felé fordult, elvégeztem a természetgyógyász képzést és reflexológiát tanultam. Blogomat szeretettel írom, mindabból a tudásból és tapasztalatból, amiket az évek alatt szereztem. Igyekszem újdonságokat és érdekességeket is mutatni, hogy lásd: az Élet milyen sokszínű és szép!

Hozzászólások

  1. Tohelyi ildikó hozzászólása: 2015 szeptember 25. - 8:46 de.

    Kettő kipróbálva, nagyon fincsi!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.