Author Archives: Ildiko



Gyerekkorom óta szeretek írni, de újságírás helyett vendéglátást és turizmust tanultam. Sajnos vagyis inkább szerencsére nem a közgazdász vonalon haladtam tovább, hanem az emberek felé fordultam és kis hazánk szálláshelyeit közvetítettem online. Majd a gyerekeim születésével figyelmem egyre inkább az egészség és női szépség felé fordult, elvégeztem a természetgyógyász képzést és reflexológiát tanultam. Blogomat szeretettel írom, mindabból a tudásból és tapasztalatból, amiket az évek alatt szereztem. Igyekszem újdonságokat és érdekességeket is mutatni, hogy lásd: az Élet milyen sokszínű és szép!

Vasban gazdag élelmiszerek
in Egészséges étrend

Vasban gazdag élelmiszerek

  Felmerült a gyanú, hogy kisebbik gyermekem vashiányos. Házi gyermekorvosunktól kaptam ezt a listát, és gondoltam, megosztom Veletek. Egyrészt, mivel nagyon örültem, hogy első körben nem gyógyszertári készítményekkel akarja a gyermekem állapotát javítani. Másrészt pedig alapvetően jó listának gondolom. Még ha egészségesen táplálkozol, akkor is érdemes figyelni rá, hogy ezeket az alapanyagokat beépítsd az étrendedbe. Gabonafélék, illetve gabonából készült termékek   C-vitamin segíti a táplálékból a vasfelszívódást, ezért...

Olvass tovább

0
2016 máj 02
Lovagjelmez DIY
in Gyerekekkel, Hogyan csináld?

Lovagjelmez DIY

Az idei farsang olyan szempontból rendhagyó volt, hogy a gyermekeim már az új év első napjaiban elég határozottan közölték velem, hogy milyen jelmezt képzeltek el maguknak. Az ovi elejétől kezdve mindig ők találták ki, persze volt 1-2 alkalom, amikor nem jött össze, hogy meg tudjuk valósítani, de törekedtem rá. Volt már, hogy zebrajelmezt varrattam, illetve minionnak öltözött a fiam, de az idei évben teljes mértékben saját...

Olvass tovább

0
2016 feb 12
Ha meg akarod változtatni a világot…
in Mindennapok

Ha meg akarod változtatni a világot…

Ha szeretnéd megváltoztatni a világot, akkor szeress egy férfit igazán. Válaszd ki azt, akinek a Lelke a tiédhez szól. Aki lát téged. Aki elég bátor ahhoz, hogy féljen. Fogadd el a kezét, és vezesd finoman házi tűzhelyed véréhez. Ahol érezheti a melegedet saját magán, hagyd ott megpihenni, és égesd el a tüzedben terheit. Nézz a szemébe. Nézz bele lénye mélyébe, és lásd azt, ami ott...

Olvass tovább

0
2016 feb 11
Az új év elején
in Mindennapok

Az új év elején

BÚÉK 2016 Számomra 2015. rengeteg változást hozott, hihetetlen sebességgel változtak a dolgok körülöttem, néha csak kapkodtam a fejem. Egyszer úgy éreztem, hogy hegyeket is meg tudok mozgatni, máskor pedig a kimerültségtől semmi erőm nem volt. Lezártam a múltamból megmaradt néhány feladatot, és csak a jelenre koncentrálva építettem az életem. Az év végén aztán olyan meglepetés, váratlan fordulat ért a magánéletemben, amire álmaimban sem számítottam. Illetve...

Olvass tovább

0
2016 jan 07
Acai bogyó 7 ismérve
in Kipróbáltam

Acai bogyó 7 ismérve

Sok-sok szuperélelmiszerről lehet hallani mostanában, az ember néha azt sem tudja, hogy mit fogyasszon ezek közül. Ezért úgy gondoltam, hogy apránként bemutatok egy-egy olyan szuperélelmiszert, amit én már kipróbáltam, és kutatások is alátámasztják a szervezetre gyakorolt pozitív hatásait. Amennyiben elkezdjük bármelyiküket fogyasztani, figyeljünk a javasolt napi mennyiségre.   Számos egészséges bogyó és gyümölcs közül az acai az egyik, ha nem a legjobb választás az egészségmegőrzés szempontjából. Az amazonasi...

Olvass tovább

5
2015 nov 18
Sárgarépás-gyömbéres csirkemell, avagy a napfény íze
in Egészséges étrend

Sárgarépás-gyömbéres csirkemell, avagy a napfény íze

Egy ködös, őszi hétvégén kaptam kedvet ehhez az elsőre talán furcsa ételhez. Tudom, hogy szokatlan az összetevők kombinációja, de hidd el, hogy az eredmény nagyon finom. Hozzávalók: fél fej kisebb vöröshagyma, apróra vágva 30 dkg csirkemell, kockázva 2 evőkanál natúr tökmag 1 szál sárgarépa, reszelve negyed lilahagyma kis darab gyömbér reszelve, amennyi ízlésünknek megfelel (én a képen látható gyömbér egyik ágát reszeltem bele) kb. 1-másfél...

Olvass tovább

0
2015 nov 16
Good Better Best Signpost Representing Ratings And Improvement
in Mindennapok

Mindig van út előtted!

Nehéz időszakon vagyok túl, legalábbis remélem, hogy már túl vagyok rajta. Nem csak lelkileg, hanem az élet minden területén megérintett a nehézség szele. Sok tanulság, néhány barát elvesztése, új kapcsolatok megalapozása, lehetőségek elfogadása és elutasítása, és megannyi szó, amit ehhez az időszakhoz kapcsolnék. Mindenkinek van ilyen az életében, nem ez a különleges benne. A legutóbbi fél évemre visszatekintve: úgy éltem, mint egy remete. Mentem előre,...

Olvass tovább

0
2015 nov 09
relaxed young pasionate couple enjoying the sunset  beauty on their honeymoon, on a desert with orange background
in Mindennapok

Ölelés

“Egy ölelésnek hatalmas értéke van. Segít abban, hogy szavak nélkül tudasd a másikkal, mit érzel iránta. Ha rossz napod van, ha ideges vagy, egy ölelés segít megnyugodni. Érezteti, hogy biztonságban vagy. Egy ölelés segít kibékülni, segít jobban, sokkal jobban szeretni. Egy ölelés lehet fájdalmas, boldog, lehet tiltott, vagy éppen titkos. De felesleges soha.”

5
2015 okt 15
Banános smoothie
in Egészséges étrend

Banános smoothie

Egyik kedvencemet mutatom meg Neked, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon fogja a családod szeretni. Számomra a saját gyerekkoromat és a gyerekeim babakorát hozza vissza. Nem a különlegessége miatt szeretjük, pont ellenkezőleg. Teljesen egyszerűen elérhetőek a hozzávalói és pillanatok alatt kész. Nyár végétől egész télen át készíthetjük, ha nyáron voltunk annyira szemfülesek, hogy eltettünk néhány kiló őszibarackot (meghámozva, félbevágva és mag nélkül szoktam eltenni). Hozzávalók: 125...

Olvass tovább

0
2015 okt 05
K-vitamin jelentősége
in Egészséges étrend

K-vitamin jelentősége

Táplálkozásunk során nyilván sokszor nem tudatosul bennünk, hogy mit és miért fogyasztunk, hanem az érzésünkre, az ízlésünkre hagyatkozunk egy-egy étel kiválasztásakor. Ez sokszor csak akkor kerül előtérbe, amikor az egészségünk meggyengül, valamilyen betegség miatt fontos erre figyelnünk. Pedig érdemes tudatosítani magunkban, hogy a különféle tápanyagokat (pl. vitaminokat) miként hasznosítja legjobban a szervezetünk, és ennek megfelelően fogyasztani azokat. A K-vitamin a zsírban oldódó vitaminok közé tartozik,...

Olvass tovább

0
2015 okt 05
Immunerősítő finomságok, amiket a gyerekek imádni fognak
in Egészséges étrend, Gyerekekkel

Immunerősítő finomságok, amiket a gyerekek imádni fognak

Bármilyen hihetetlen is, de az immunrendszert finom falatokkal, mint a mézzel ízesített szezámmag, is lehet erősíteni. Érdemes áttanulmányozni az alábbi csemegéket, amelyek nemcsak ízletesek, de extra táplálékot is jelentenek belső védelmi mechanizmusunknak. Ínycsiklandó immunerősítők Mézzel ízesített szezámmag (5-6 evőkanál, kb. 50 g) A szezámmag tele van magnéziummal, egy immunerősítő ásványi anyaggal, amely segít a vér kalcium-szintjének szabályozásában és a vérnyomás szempontjából is létfontosságú. Mézzel összekeverve...

Olvass tovább

0
2015 szept 30
Az egészséges életmódra nevelés
in Gyerekekkel

Az egészséges életmódra nevelés

Az egészséges életmódra nevelést kis korban érdemes elkezdenünk, mert a szokások már ekkor elkezdenek „rögzülni”. Fontos a rendszeresség és a példaadás, ami a gyerekek életébe mintakövetés formájában be is épül. Forrás: www.egeszseged.info  

0
2015 szept 23
Banán, a sokoldalú káliumforrás
in Egészséges étrend

Banán, a sokoldalú káliumforrás

Te is unod a banánt? Most összeszedtem Neked, hogy miért érdemes a hazai, szezonális gyümölcsök fogyasztása mellett a banánt is beiktatni a táplálkozásunkba. Miért sokoldalú és miért jó káliumforrás? Sokoldalú azért, mert: Jó káliumforrás, hiszen a banán káliumban gazdag gyümölcs. A kálium az izmok és az idegrendszer működéséhez szükséges nélkülözhetetlen ásványi anyag, melynek a vérnyomás szabályozásában is meghatározó szerepe van. Szóval ezek után nem bánom, ha...

Olvass tovább

0
2015 szept 23
A szeretet pár lépésben
in Mindennapok

A szeretet pár lépésben

“Végül is mi jellemzi a szeretetet? Idézet Domjánné Harsányi Katalin & dr. Kígyós Éva: Asszonysorsfordító című könyvecskéjéből Azért hoztam Nektek ezt az olvasnivalót, mert számomra nagyon aktuális, és úgy érzem, sokan lehetnek még olyanok, akik velem egy cipőben járnak. Sok mindent lehet hibáztatni a párkapcsolatok minőségéért, például a rohanó életünket, a munkahelyi elvárásokat, a nők több fronton történő helytállását, és még sorolhatnám…. Az igazság az,...

Olvass tovább

1
2015 szept 21
3 melegítő leves a hűvösebb időkre
in Egészséges étrend

3 melegítő leves a hűvösebb időkre

Amikor a kellemesen langyos, őszi levegő elkezd hűlni, és az idő egyre zordabbá és csapadékosabbá válik, akkor bizony még azok is vágynak a jó meleg(ítő) levesre, akik egyébként nem nagy leves-rajongók. Én azt vallom, hogy az ebéd levessel együtt teljes, így sokféle levest ismerek és szeretek. Most bemutatnék 3 olyan levest, amit érdemes a hűvösebb őszi-téli napokon elkészíteni, hogy kívül-belül felmelegítsen és energiát adjon. Az...

Olvass tovább

2
2015 szept 20
in Mindennapok

Beszélgetés a tai chi-n keresztül a belső béke megteremtéséről

Ennek a posztnak az apropója egy olyan beszélgetés, mely tulajdonképpen az integrál tai chi-ról szólt volna, de kissé elkanyarodtunk – és milyen jól tettük – a holisztikus “jóllét” irányába. Mivel a tai chi (ahogy a keleti szemlélet általában) a test-lélek-szellem egységét tartja fontosnak, így mi is erről beszélgettünk. Beszélgetőtársam Nagy Ivo Norbert, aki a maga nyitottságával, spirituális szemléletével és széleskörű tudásával számos új ismeretet hozott...

Olvass tovább

0
2015 szept 14
Máj méregtelenítése
in Kipróbáltam

Máj méregtelenítése

Az emberi test legnagyobb belső szerve a máj. A májnak kiemelkedő szerepe van az anyagcserében, a testsúlyszabályozásban és felel a szervezet koleszterinszintjéért. Hihetetlen mértékben képes a regenerálódásra. A máj feladata a méregtelenítés is. Ezzel nagyban hozzájárul a szervezet belső kémiai egészségéhez, hiszen a bélből felszívott anyagokat (legyen az tápanyag vagy méreganyag) kiválasztja és lebontja. A máj egészsége olyan kincsünk, amelyet nem szabad eltékozolni. Több lehetőség...

Olvass tovább

2
2015 szept 08
Mai üzenet Neked: Ép testben ép lélek?
in Mindennapok

Mai üzenet Neked: Ép testben ép lélek?

A ma embere saját örömére és kárára egyszerre tesz: A fenti gondolatok Dr. Csikai Erzsike tollából származnak, aki reflexológiát oktatott nekem. Sokat tanultam tőle életszemlélet és emberiesség terén is. Kell még a fentieknek hozzáfűznöm valamit? És hogy lehet-e ezen változtatni? Minden rajtunk múlik, még akkor is, ha sokan hárítják a felelősséget. Panaszkodunk, hogy ez így nem jó? Hogy nem vagyunk elégedettek, mert nincs időnk, pénzünk,...

Olvass tovább

0
2015 szept 03