Az új év elején Mindennapok

BÚÉK 2016

Számomra 2015. rengeteg változást hozott, hihetetlen sebességgel változtak a dolgok körülöttem, néha csak kapkodtam a fejem. Egyszer úgy éreztem, hogy hegyeket is meg tudok mozgatni, máskor pedig a kimerültségtől semmi erőm nem volt. Lezártam a múltamból megmaradt néhány feladatot, és csak a jelenre koncentrálva építettem az életem.

Az év végén aztán olyan meglepetés, váratlan fordulat ért a magánéletemben, amire álmaimban sem számítottam. Illetve talán tudat alatt erre vágytam, csak nem mertem magamnak sem bevallani….

Kicsit úgy érzem, hogy az elmúlt évek tanulásai, a sok-sok órás beszélgetések barátokkal, és sokat tanult, bölcs emberekkel (akiket mesteremnek vagy mentoromnak tekintek), és még sorolhatnám, mennyi minden vezetett engem oda, ahol most vagyok. Az elengedés-befogadás útján sokat szenvedtem, de most már látom, hogy szükség volt erre.

Év végén általában átgondolom, hogy mit hozott nekem az adott év, mit viszek tovább és mi az, amit elengedek. Ebben a szemléletben sokat fejlesztett rajtam Bagdi Bella évindító böjtös tábora, amin 3 évvel ezelőtt vettem részt. Most is van olyan dolog, amit ott tanultam/hallottam, és a mai napig alkalmazom. Például a hála gyakorlása.

Igazán hálás vagyok magamnak azért, hogy nyitott vagyok új ismeretek és emberek megismerésére, befogadására! Köszönöm!”

Manapság sokat olvasok erről, de nem lehet eléggé hangsúlyozni a fontosságát. Aztán a pontos célkitűzések. Nem elég az, hogy elhatározunk valamit, pontosan körül kell írni. Pl. elhatároztam, hogy minden nap eszem gyümölcsöt. Na, pont ez az a mondat, amit ezzel a lendülettel ki is hajítottunk a fejünkből, ahogy kigondoltuk. Fontosak a részletek: dátum, hogy mikortól kezded el, az első lépés, és a személy, aki segíthet ebben. Egy példán megmutatom, hogy gondolom:

Célkitűzés: 2016. január 7-től több gyümölcsöt fogyasztok, rendszeresen.

  • A gyerekek segítenek ebben (hiszen nekik minden nap csomagolok)
  • Oka: kitesz egy étkezést, vitamindús, jobb lesz az emésztésem.
  • 1. lépés: viszek magammal gyümölcsöt az irodába. Minden délelőtt és délután elveszek az asztalomról egy szem gyümölcsöt és megeszem.

Ezt érdemes kiírni magunknak, hogy lássuk is. Természetesen lehet nagyobb célokat is kitűzni, de én a fokozatosság elvét követem, így mindig kisebbekkel kezdem, és lépésről lépésre haladok.

Tavaly év végén találtam ezt a sablont, én még dolgozom rajta, de megosztom Veled, hátha hasznos lehet és még időszerű:

Évrendező füzet

Év elején sokan tesznek fogadalmat, én nem vagyok ennek a híve, de tény, hogy januárban többet és nagyobb lendülettel dolgozom magamon, mint az év többi szakaszában. Ennek az is az oka, hogy év végén kipihenem magam (december végén 2 napig ágyban voltam és a könyvemet faltam, köszönhetően anyukám gondoskodásának, aki addig lefoglalta a gyerekeket és megfőzött! Köszi Anya így utólag is!) és tele vagyok energiával. Sokat segít a múlt feldolgozása és ami nagyon fontos számomra: a HITEM!

A hitem önmagamban, az erőmben, a tudásomban, abban, hogy minden, amit csinálok, előre visz. A hitem a gyerekeimben, a barátaimban, a szeretet erejében, az összetart(oz)ásban. A HIT az univerzum/magasabb energiák jelenlétében. Abban, hogy nyugodtan rábízhatom magam az isteni gondviselésre.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok Neked szeretetteli, pozitív energiákkal és sok mosollyal teli új évet!

 


Gyerekkorom óta szeretek írni, de újságírás helyett vendéglátást és turizmust tanultam. Sajnos vagyis inkább szerencsére nem a közgazdász vonalon haladtam tovább, hanem az emberek felé fordultam és kis hazánk szálláshelyeit közvetítettem online. Majd a gyerekeim születésével figyelmem egyre inkább az egészség és női szépség felé fordult, elvégeztem a természetgyógyász képzést és reflexológiát tanultam. Blogomat szeretettel írom, mindabból a tudásból és tapasztalatból, amiket az évek alatt szereztem. Igyekszem újdonságokat és érdekességeket is mutatni, hogy lásd: az Élet milyen sokszínű és szép!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.