Tag: Egészséges életmód


Az egészséges életmódra nevelés Gyerekekkel

Az egészséges életmódra nevelést kis korban érdemes elkezdenünk, mert a szokások már ekkor elkezdenek „rögzülni”. Fontos a rendszeresség és a példaadás, ami a gyerekek életébe mintakövetés formájában be is épül. Forrás: www.egeszseged.info  


Mindennapok

Ennek a posztnak az apropója egy olyan beszélgetés, mely tulajdonképpen az integrál tai chi-ról szólt volna, de kissé elkanyarodtunk – és milyen jól tettük – a holisztikus “jóllét” irányába. Mivel a tai chi (ahogy a keleti szemlélet általában) a test-lélek-szellem egységét tartja fontosnak, így mi is erről beszélgettünk. Beszélgetőtársam Nagy Ivo Norbert, aki a maga nyitottságával, spirituális szemléletével és széleskörű tudásával számos új ismeretet hozott...

Olvass tovább


Máj méregtelenítése Kipróbáltam

Az emberi test legnagyobb belső szerve a máj. A májnak kiemelkedő szerepe van az anyagcserében, a testsúlyszabályozásban és felel a szervezet koleszterinszintjéért. Hihetetlen mértékben képes a regenerálódásra. A máj feladata a méregtelenítés is. Ezzel nagyban hozzájárul a szervezet belső kémiai egészségéhez, hiszen a bélből felszívott anyagokat (legyen az tápanyag vagy méreganyag) kiválasztja és lebontja. A máj egészsége olyan kincsünk, amelyet nem szabad eltékozolni. Több lehetőség...

Olvass tovább


Szépségápolás

10 tippet szeretnék adni a kókuszolaj felhasználására szépségápolási célból. Számos oka lehet annak, hogy a kókuszolajat bőrápolás céljából használjuk, ugyanis hidratálja a bőrt és ránctalanít. Sejtregeneráló hatása miatt javasolt bőrhegek kezelésére, továbbá antibakteriális hatással rendelkezik.   Külső alkalmazásra csak a hidegen sajtolt, szűz kókuszolajat ajánlom, mert ez 100%-os tisztaságú, nem hidrogénezett, nem hőkezelt és nem fehérített, tehát minden értékes tápanyag benne marad. Lehetséges alkalmazási területek:...

Olvass tovább


Hogyan csináld? / Kipróbáltam

A chia mag értékes, a szervezet számára energizáló hatású vitaminokat, ásványi anyagokat, rostokat, fehérjéket, zsírsavakat és egyéb nyomelemeket egyaránt tartalmaz. kifejezetten hatásos lehet (javítja az állóképességet, energiát ad, segíti az izomépítést), hiszen már az aztékok és maják is használták természetes erőnlét növelőként. A chia magot nagyon sokféleképpen felhasználhatjuk, az italoktól kezdve a pékáruk készítésén át. Jól illik édes és sós ételekhez egyaránt, ropogós textúrát ad...

Olvass tovább


Bemer, mint a mindennapok vitalizálója Mindennapok

Kinek hogy indul a nap?! Van, akinek magától kipattan a szeme és frissen ébredve, hatalmas lendülettel kezdi a napot. Ők a szerencsésebbek… Én mindig is nehezen keltem reggelente (igen, a “hadd aludjak még 5 percet” kategóriába tartozom), és nem tudtam olyan korán kelni, hogy ne kapkodás legyen a vége. Nekem többek között ennek megoldásában segített a Bemer készülék használata, és a legjobb benne, hogy a reggeli...

Olvass tovább


Hogyan táplálkozzunk egészségesen? Egészséges étrend / Hogyan csináld?

Olyan sokat halljuk, hogy étkezzünk egészségesen, de csak körvonalaiban tudjuk, mit is jelent ez valójában. Írásommal abban szeretnék segíteni, hogy milyen alapanyagokat használjunk, hogy szervezetünk meghálálja az étkezéseinket, valamint igyekszem a videókban olyan ételeket készíteni, melyekben ezek az összetevők szerepelnek. Az egészséges táplálkozás elsősorban a következő táplálékokból épül fel: Csíra Búza, árpa, zab, rozs, rizs, kukorica, köles, lencse, zöldborsó, bab, csicseri, szója, mungó, len, szezám,...

Olvass tovább